A szülők kötelesek kiskorú gyermekük taníttatásáról gondoskodni . A szülő felel azért, hogy tanköteles gyermeke a megfelelő szintű képzésben részt vegyen, ennek elmulasztása esetén felelősségének vizsgálatára kerül sor.

Igazolt és igazolatlan mulasztás

Az iskolából való távolmaradás lehet igazolt és igazolatlan. Ha a tanuló a tanítási óráról távol marad, mulasztását igazolnia kell.

A mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha:

  1. a tanuló - kiskorú tanuló esetén a szülő írásbeli kérelmére - a házirendben meghatározottak szerint engedélyt kapott a távolmaradásra,
  2. a tanuló beteg volt, és azt a házirendben meghatározottak szerint igazolja,
  3. a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni.

Ha viszont a távolmaradást nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Az iskola köteles a szülőt értesíteni a tanköteles tanuló első igazolatlan mulasztásakor. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire.

Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen:

  1. az alap- és középfokú iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában a kettőszázötven tanítási órát,
  2. a szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában az elméleti tanítási órák húsz százalékát,
  3. alapfokú művészetoktatási intézményben a tanítási órák egyharmadát,
  4. egy adott tantárgyból a tanítási órák húsz százalékát meghaladja és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, akkor a tanítási év végén nem osztályozható, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozó vizsgát tegyen.

Ha a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, tanulmányait csak évfolyamismétléssel folytathatja. Ha az iskola értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét. Ha a diák egy tanítási évben tíz óránál többet mulaszt igazolatlanul, az iskola igazgatója értesíteni köteles erről a gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyzőt . Szintén az iskola igazgatója jelzi az illetékes jegyzőnek, ha a gyermeket az általános iskolába nem íratták be, vagy ha az általános iskola befejezése után nem jelentkezett középiskolába, illetve szakiskolába.

Fontos tudni, hogy a késésekből is lehet igazolatlan óra. Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, késik, amit igazolnia kell. A késések ideje - a házirendben foglaltak szerint - összeadható. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás idejét, a késés egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról.

Eljárás a tankötelezettség teljesítésének elmulasztása esetén

A jegyző a tanköteles tanulókról nyilvántartást köteles vezetni, és figyelemmel kell kísérnie, hogy a szülők biztosítják-e a tankötelezettség teljesítését. Amennyiben a szülő nem tesz eleget e kötelezettségének, bejelentésre vagy hivatalból elrendeli a tankötelezettség teljesítését.

A jegyző az általa folytatott eljárás során felhívja a gyermekjóléti szolgálatot a gyermeknek az alapellátás keretében történő ellátására, feltéve, hogy a gyermek helyzete nem indokolja gyermekvédelmi intézkedés alkalmazását . A gyermekjóléti szolgálat akkor kezdeményezi a jegyző, illetve a gyámhivatal hatáskörébe tartozó gyermekvédelmi intézkedést, ha a gyermek az általa biztosított alapellátás (a gyermek körülményeinek megfelelő gyermekjóléti, illetve más szociális, egészségügyi, vagy közoktatási ellátása) ellenére sem vesz részt az oktatásban, vagy attól eredmény nem várható.

A jegyző - ha sem a saját intézkedése, sem a gyermekjóléti szolgálat tevékenysége nem vezet eredményre - a gyámhivatallal együtt gyermekvédelmi gondoskodás körébe tartozó intézkedést (védelembe vétel, családba fogadás, ideiglenes hatályú elhelyezés, nevelésbe vétel) tehet, vagy az iratok egyidejű átküldésével megkeresi a gyámhivatalt a hatáskörébe tartozó gyermekvédelmi intézkedés megtételére (a gyámhivatal is megkeresheti a jegyzőt).

Tankötelezettség mulasztása esetén kiszabható pénzbírság

Az a szülő (vagy törvényes képviselő),

  1. aki a felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben nem íratja be az óvodába, az általános iskolába,
  2. aki nem biztosítja, hogy a fogyatékossága miatt a tankötelezettség teljesítésére nem képes gyermeke a fejlődését biztosító fejlesztő felkészítésben részt vegyen,
  3. akinek a felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeke ugyanabban az óvodai nevelési évben az iskolai életmódra felkészítő foglalkozásokról, illetőleg ugyanabban a tanévben az iskolai kötelező tanórai foglalkozásokról igazolatlanul a jogszabályban meghatározott mértékűnél többet mulaszt

ötvenezer forintig pénzbírsággal sújtható.

Forrás: Magyarország.hu