Edda

Az óskandináv költészet kezdeteirõl csak feltevéseink lennének, ha az izlandiak a XII. század végén nem jegyezték volna pergamenre verses epikájuk gyûjteményét – az Edda-énekeket.

Az Eddának köszönhetjük, hogy mindazokat az archaikus elképzeléseket, amelyeket Skandinávia germán lakói a kereszténység felvétele elõtti idõkben a világról és benne önmagukról alkottak, ma nem borítja homály, sõt betekinthetünk az emberi társadalmak történetének legkorábbi fejezeteibe.

Az eddikus költészet ránk maradt énekei 950-1250 között keletkeztek. Keletkezési helye ma is vitatott. Az énekek különbözõ történeti rétegeket képviselnek. Legkorábbi a Grímnir-ének, a Trym-ének, A völva jövendölése, a Võlund-ének és a Hamdir-ének. Ezek feltehetõleg Nyugat-Norvégiában fogalmazódtak meg, a ránk maradt változatban hasonló formában.

 

Az eddikus költészet ránk maradt énekei 950-1250 között keletkeztek. Keletkezési helye ma is vitatott. Az énekek különbözõ történeti rétegeket képviselnek. Legkorábbi a Grímnir-ének, a Trym-ének, A völva jövendölése, a Võlund-ének és a Hamdir-ének. Ezek feltehetõleg Nyugat-Norvégiában fogalmazódtak meg, a ránk maradt változatban hasonló formában.

 

A régi germán vallásra vonatkozó legértékesebb forrás a két Eddának nevezett kézirat, amelyek megjegyzések, feliratok helyett részletes és összefüggõ költõi szövegeket õriztek meg. Ehhez járulnak az izlandi családregények, a sagák és más, történeti jellegû mûvek, amelyek részletes, a mitológiára és kultuszra vonatkozó adalékokat tartalmaznak.

 

Verses, régebbi Edda:

A legkorábbi eddikus énekeket tartalmazó kézirat, amelynek egységesített szövegkiadásából készült a Codex Regius (Királyi Kódex). Ez a kézirat 1270-ben készült és csak másolata az eredetinek, amely 1200 körül keletkezett, de elveszett az idõk folyamán. A Codex Regius két csoportba rendezi az epikus énekeket. Az elsõ rész az istenekrõl szóló tizenhárom ének, amelyeket A völva jövendölése címû ének vezet be. A második rész a hõsi énekek gyûjteménye, amelyben a Võlund-ének után a hõsepika énekei következnek a bennük lejátszódó események idõrendje szerint.

A Codex Regius történetérõl több évszázadon át nem tudunk semmit, a kézirat sorsa egészen 1643-ig feledésbe merült. Ekkor talált rá a kéziratra Brynjólfur Sveinsson, Izland püspöke. A Codex Regiust még az 1640-es években Frederik dán király kapta ajándékba, innen ered a Királyi Kódex elnevezés. Ettõl fogva egészen 1971-ig a Koppenhágai Királyi Könyvtár gondozta az Edda kéziratát. Az izlandiakat megilletõ nemzeti kincs 1971-ben innen került vissza Izlandra, Reykjavíkba, és jelenleg az Árni Magnusson Intézet kézirattárában található.

 

Újabb, prózai Edda:

Snorri Sturluson mûve, a költõk számára írt poétika, amely sok mitikus történetet és utalást tartalmaz, helyenként a verses Eddával megegyezõen.

 

Az Edda elnevezés története

Snorri Sturluson, aki költõ és politikus, Izland szellemi életének központi alakja volt, a XIII. század elején poétikai tankönyvet írt fiatal költõtársainak, és a kézirat elsõ lapján a következõ jegyzet állt: „e könyv neve itt Edda”. A verstan áttekinti másfél század szkáld költészetét és az epikus költészet versformáit. Gazdag példaanyagának köszönhetõ, hogy rendszerbe foglalható ismereteink lehetnek az óészaki költészet és az északi germán istenhit fejlõdésérõl.

Amikor Izland püspöke, Brynjólfur Sveinsson 1643-ban váratlanul rábukkant az istenekrõl és hõsökrõl szóló énekek kéziratára, szembetûnõ hasonlatosságot fedezett fel az ismeretlen kézirat és Snorri verstana között. Ennek alapján szinte vakon hitt abban, hogy ez a kézirat is egyetlen szerzõ alkotása, és a gyûjteményt magának Snorrinak is ismernie kellett. Brynjólfur Sveinsson úgy vélte, hogy az ismeretlen eredetû kézirat szerzõje nem lehet más, mint Snorri XII. századi elõdje, korának tudós történetírója, a Bölcs Saemundr Sigfusson. Innen ered a filológiai tévedésen alapuló „Saemundar Edda” elnevezés.

Az Edda szó értelmezésével kapcsolatban számos elmélet született, és mai napig is vitatott, hogy mi a Snorri-kéziratban álló Edda név jelentése. Az összehasonlító mûvelõdéstörténeti kutatások fényében ma talán az az elmélet a legvalószínûbb, amely a Ríg-énekben elõforduló „dédanya” jelentéssel magyarázza a gyûjtemény elnevezését.

A természeti népek körében másutt is éltek ehhez hasonló elképzelések. Az írásbeliség megjelenésekor számos társadalom az írást, mint a nemzetség kollektív emlékezetét egy nemzetségõs alakjával azonosítja. Snorrinál is talán éppen az õsanya, Edda alakja jelképezi a „könyvet”, amely a költészeti hagyomány eredetéhez visszavezet.

A két Edda-kézirat legfõbb forrásunk arra nézve, hogyan képzelték el Észak-Európa régi germán lakosai az isteneket, a világ keletkezését és végét. A történetek egyike-másika természeti jelenséget tükröz költõi módon: így például Baldrnak, a szép napistennek halála a nyár és tél váltakozását példázza; Thór kalapácsa, a Morzsoló, amellyel a jégóriások ellen küzd, a tavaszi villámot és mennydörgést jelképezi. Loki a tûzzel áll kapcsolatban, veszélyes, de egyúttal nélkülözhetetlen is, hasznot hajtó és bajt okozó. A két Edda sok dala, elbeszélése szól a meleget, tavaszt hozó napistenek és a jégóriások küzdelmérõl, hiszen fenn északon a fél esztendeig tartó sötét, hideg tél után a tavaszi napsugár valóban az életet jelentette az emberek számára.

Az Edda mitologikus világképe

Midgard, a „közbülsõ világ”. Midgarddal szemben áll az ellenséges hatalmak otthona, a pusztaság, a világ széle, a jég birodalma, óészaki nevén Utgard, vagyis a „külsõ világ” és Jötunheim, az „óriások világ”. A peremvidékhez tartoznak a Köd és a Tûz birodalmai.

A föld és az ég között elmosódik a határvonal, így az istenek otthona Ázgárd is a világ közepén van, és szinte hasonmása az emberlakta földnek, Midgardnak.

A földi élet folytatását az óészaki mitológiában két túlvilági lakhely, a Valhalla és a Hél teszi lehetõvé. Az élet teljes értékû folytatását nyújtja a kiválasztott hõsöknek a Valhalla, a csatában elesett harcosok földöntúli csarnoka. A hõsök a Valhallában nap, mint nap csatáznak egymással, elesnek, újraélednek, lakomájuk a csoda-vaddisznó kimeríthetetlen húsa, italuk a csoda-kecske kimeríthetetlen teje.

Valhalla mellett Hél a másik túlvilági tartomány - a közönséges halandók itt folytatják földöntúli életüket (német: Hölle, angol: Hell, magyar: pokol)

Hiábavaló lenne azzal kísérletezni, hogy a mitológiai énekek megannyi színterét térképre helyezzük. A mitologikus gondolkodás nem érzékeli a tér fontosságát, csak egyes mitologikus színtereket ismer, amelyek a tér megjelölésén túlmenõen elvont értelmet is hordoznak. Így például az Idamezõ örökös tevékeny munka színhelye, a hatalmasok tanácskozóhelye, a Vigríd-mezõ a harc színtere. Ódin trónusa, a Hlidszkjálf társadalmi rangot jelölõ hely, ahonnan az összes világ betekinthetõ.

Az eddikus mitológiában hiányzik a világról, mint világmindenségrõl alkotott fogalom, a tér és az idõ csak konkrét tartalommal jelentek meg, absztrakt idõ- és térfogalom nem létezett. A mitikus tudat számára ugyanakkor minden világ valóságosnak tûnt, így az „evilág” és a „túlvilág” ellentéte nem volt szélsõséges.

Nem ellentmondásos a mítosz logikája szerint, hogy egyszerre több tartomány áll a „középnek” megfelelõ helyen, nem csupán Midgard, hanem Ázgárd is, Idamezõ is és a világokat összekapcsoló óriási kõrisfa, Yggdraszill is.

Az óészaki világmodellben, akárcsak a finnugor népek mitológiájában, jelentõs szerepet játszik a világfa. A hatalmas kõris növényi élete szinte azonosul az istentársadalom fennállásával.

Az Edda-énekek leírása szerint Yggdraszill három gyökere Midgardig, Jötunheimig és Hélig, koronája pedig az egekig ér. Lombjai beborítják az egész földet. Tövénél két forrás fakad, a bölcs óriás, Mímir õrzi a tudás forrásvizét, a végzet sorsasszonya, Urd az élet forrásáét. A világfa csúcsán sas tanyázik, gyökerét kígyó emészti, friss leveleibõl táplálkoznak a szarvasok. Itt döntenek a nornák az emberek sorsáról, itt tartják tanácskozásaikat az istenek.

A világfa képzetéhez kapcsolódik tehát a tudás, a bölcsesség és a jog eredete is, a társadalom felépítményének korai megfogalmazása, az óészaki mítosz világfája a társadalmi világ modellje.